Close

Megérkezett a JShake alom

🐾 Megérkezett kennelünkbe a BudNat Aussies JShake alom 🐾

Többnapos izgatott várakozás után egy igazán csodás reggelen végre megérkezett a BudNat Aussies kennel várva várt JShake alom négy apró csodája.
Mayácska 4 erős, egészséges kölyöknek adott életet, pár óra alatt. Ösztönösen, ügyesen.💖

Az alomban 4 kölyök született:
– 2 Blue Merle kan
– 2 Red Tri szuka

Farkincák tekintetében színváltozatonként hosszú farkú kölykök is születtek, így az alom ebből a szempontból is szép és változatos.

További információk és képek >>> JShake alom

Ez a párosítás több, mint egy éve volt az álmunk, és mérhetetlen boldogsággal tölt el bennünket, hogy már saját szemünkkel láthatjuk ezt a különleges almot növekedni és fejlődni. Mindkét szülő kivételes minőségű külső és belső tulajdonságokkal rendelkezik és alig várjuk, hogy a kölykökben is kibontakozzon mindaz, amit tőlük örökölnek.

Szívből hálásak vagyunk Maya társtulajdonos gazdijainak a bizalomért, és hogy ilyen csodásan nevelik Mayát. Partnerek voltak akkor is, amikor még csak terveztük és álmodtunk ezekről a kölykökről.
Külön köszönet illeti Perrine Laroche-t, aki ismét támogatta az álmainkat és lehetővé tette, hogy a csodálatos Shake része legyen tenyésztési programunknak. Ez a lehetőség számunkra hatalmas megtiszteltetés.

A kölykök Crufts 2025 győztes apától származnak, így ez az alom nemcsak érzelmileg, hanem tenyésztési szempontból is különleges mérföldkő a BudNat Aussies életében.

Nagyon boldogok és büszkék vagyunk és izgatottan várjuk, hogy megmutathassuk nektek, hogyan cseperednek ezek a kis csodák. 💖

Jelen pillanatban nincs elérhető kölyök ebből az alomból!
Minden kölyök előzetesen foglalt!

Telefonon/WhatsApp-on, e-mailben keressetek minket, vagy írjatok üzenetet a <<< KAPCSOLAT >>> oldalon!

Tel./WhatsApp: +36 20 531 7011
E-mail: budnataussies@gmail.com